2021-08-31 | Olvasási idő: ~5 perc
Alig akad olyan, aki ne ismerné a Huniper Permetező Kft-t, akik viszont még nem találkoztak az eszközeikkel, azoknak Kókai Balázs, a cég kereskedelmi igazgatója elárulta, 1977 óta foglalkoznak elsősorban szántóföldi permetezőgépek fejlesztésével és gyártásával. Legújabb termékük egy 5200 literes tartállyal, 27 méteres szórókerettel rendelkező, tandem futóműves permetezőgép
Az impozáns eszközt a szakember a Nyakas hegyen, Tök határában, a szőlőben mutatta be, ami egy szántóföldi permetező esetében többek számára talán furcsa helyszín választás. Azt tudni kell, a Huniper gépek már a rendszerváltás előtt a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság keretein belül, Zsámbék majorban készültek. Bár nevéből sokan hihetnék, Zsámbékhoz tartozik, de közigazgatásilag Tök része. Ezért is vonultunk ki a szőlőhegybe.
Ugyan légzsákos kereteik már a 90-es évek óta jelen vannak a Hunipernél, s azóta is az eredeti dán fejlesztésű Kyndestoft légzsák-rendszerrel dolgoznak. De miben is más ez, mint egy átlagos légzsákos rendszerű permetezőgép? Ezt a típust kétféle módon lehet működtetni. Az alapfelállás az – mint hagyományos esetben -, hogy a levegő sebességét a ventillátor fordulatszámának változtatásával lehet állítani. Ami viszont lényeges, nem csak az a cél, hogy szeles időben is tudjon dolgozni, hanem a kifúvás irányát lehet változtatni mind a turbinaháznál, mind az egész légzsákon. Ezáltal megoldható a növényvédő szer fonákra történő kijuttatása. A levegő irányának változtatásával, a permetlé függöny mögött keletkező vákuum nem csak egyfajta turbulenciát okoz az állományban, hanem felkapja az apró permetcseppeket, és a levél fonákjára tapasztja.
A Huniper a 80-as évek óta gyárt tandem futóműves gépeket, ami nem a régi idők hagyatéka.
A mai kor egyik legnagyobb kihívása a terepviszonyokhoz való alkalmazkodás mellett a közúton történő közlekedés. 40-50 km/h sebességgel haladnak, akár teli tartállyal is. Ebben nyújt segítséget a tandem futómű mellett az új fejlesztésű, szabályozott légrugós megoldás.
Régóta együtt dolgoznak a Topcon automatikát forgalmazó magyar AgroPilot Kft-vel. Ám idáig csak olyan eszközt készítettek, ahol egyenlő hosszúságú szakaszokra osztották a keretet. Ugyanis a 27 méter hosszon jellemzően 9 szakasszal dolgoznának, itt viszont a megrendelő kérésére 10 szakaszra osztották a keretet. Úgy készült, a hogy a végén 2-2 másfél méteres szakaszt alakítottak ki, azt követi 2-2 háromméteres szakasz, s legbelül 2-2 hatméteres szakasz kapott helyet. Ez kihívást jelentett a permetlé elosztásánál, azaz már a szivattyú után közvetlenül ketté osztották a permetlevet. Miért is előnyös ez a megoldás?
A legtöbb esetben a szórókeret középső részén nincsen szükség pontos szakaszolásra, míg a széle mindig kényesebb kérdés.
A Huniper a kezdetek óta az egyszerűbb, de megbízható megoldás alkalmazásának híve. Ezért továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a szórókeret a gép oldala mentén, vízszintesen csukódjon. Így vonuláskor nem akad bele az útszéli gallyakba, s bármilyen szerelési munka esetén szinte minden művelet elvégezhető a földről.
Az új 5200 literes tartály esetében kihívást jelentett, hol is helyezzék el a szórókeretet, amit csupán kettő tagban kell összehajtani. Ezt a problémát ugyancsak sikerült megoldaniuk. Egy új tartály esetében új alvázat is kell tervezni, stabil szerkezettel.
A technikai megoldások mellett a külcsínyre is volt figyelmük, így maradtak a sárga-zöld színkombinációnál.
Kókai Balázs megígérte, a Nyakas hegyen megtekintett permetezőgépnek az ikertestvérét a szakmai közönség számára a Bábolnai Gazdanapokon fogják bemutatni.
Huniper Permetező Kft.
2073 Tök Zsámbék Major 036/12
(Zsámbék és Páty között félúton)
+36 23 319 183
+36 30 312 6108 - Kókai Balázs
major@huniper.hu
Forrás:
magyarmezogazdasag.hu
huniper.hu